Egyetemista koromban Magyarország egyik legnagyobb és egyik legrégebbi fogyatékosságügyi civil szervezeténél (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) dolgoztam mint aktivista, ahol később az elnökség tagja is lettem. Sőt, a hátrányaimat kompenzálandó az 1990-es években magam is részesültem Soros-ösztöndíjban mint súlyos fogyatékossággal élő és a felsőoktatásban sikeresen részt vevő diák.
A jogi egyetem elvégzése után, 2001 és 2008 között a „másik” oldalra kerültem mint minisztériumi tisztviselő, és tartottam kapcsolatot a civilekkel. 2009-ben Kósa Ádám képviselőnél kezdtem el dolgozni tanácsadói munkakörben az Európai Parlamentben, közelről követve az európai civil szervezetek munkáját. 2012 óta pedig az ENSZ közgyűlése által titkosan megválasztott külső, kormányzati-minisztériumi pozícióval nem rendelkező szakértőjeként már a legnagyobb nemzetközi civil szervezetekkel is tartom a kapcsolatot munkám során.
Miért fontosak ezek a tapasztalatok? A civil szervezetekről és azok szereptévesztéséről fogok most írni. A világhírű Niall Ferguson történész szerint az 1960-as évektől kezdve már az Egyesült Államokban sem a jog uralmáról, hanem inkább a jogászok uralmáról lehet beszélni, amit jól mutat az a fejlemény, hogy az 1970-es évek óta a szenátusban nagyjából minden második-harmadik, míg a képviselőházban minden negyedik képviselő jogász-ügyvéd végzettségű. Az ügyvédek szerepe különösen az angolszász jogban hangsúlyos, annak precedensjellegű joga miatt. Ez egyébként a nemzetközi emberi jogi gyakorlatra is jellemző, különösen az úgynevezett opcionális protokollok, azaz kiegészítő jegyzőkönyvek tekintetében.
Ezzel párhuzamosan a skót kutató úgy látja, hogy a helyi szinten öntevékeny civil szerveződések száma és jelentősége folyamatosan csökkent a XX. század második felétől, míg az új kapcsolattartási formák (Facebook stb.) nem tudtak a régi, hagyományos és egyben ténylegesen helyben aktív közösségek helyébe lépni, fenntartva, javítva a mindennapi életminőséget és társadalmi kohéziót. Ennek okát Ferguson abban a látja, hogy az állam folyamatos megerősödésével és a szociálistörvény-alkotással, a szociális jogok megszaporodásával és kiterjedésével a korábban öntevékeny emberek elvesztették motivációjukat a saját sorsuk irányítása felett, mintegy szinte teljes mértékben átengedve a felelősséget az államnak. Ebben a közegben egyre nagyobb szereppel és befolyással bírnak a nagy tőkéjű, kiterjedt politikai-pénzügyi és internetes kapcsolati hálóval rendelkező nem kormányzati szervezetek is, amelyeknek van erejük és forrásuk a szűrt hírek befolyásolására is (saját hírfaluk és e-mail-láncaik révén is).
Ami közös bennük, hogy tevékenységük alapja az emberi jogok, illetve azok kizárólagos, megkérdőjelezhetetlen és megfellebbezhetetlen volta. Mozgásterük kapcsán jól látható, hogy a nagyobb, jelenleg (gyakorlatilag) ismeretlen eredetű donorok támogatásával működő szervezetek azok, amelyek ténylegesen is képesek az emberi jogi egyezmények végrehajtása kapcsán artikulálni a demokratikus választásokon meg nem választott, nem kormányzati szervezetek (az NGO-k) által képviselt véleményeket a hivatalos konzultációk során, aminek van előnyös, de ugyanúgy hátrányos oldala is.
Előnyös oldala az, hogy például Magyarországtól eltérően számos országban nem kapnak kiszámítható és folyamatos állami támogatást a civil szervezetek az érdekvédelmi munkához többek közt például a fogyatékosságügy területén, így minden aktív és használható segítség és támogatás sokat ér. Avagy a moderált feminista mozgalmak nélkül a világ számos országában nem derülne ki a nők megalázása, elnyomása, nemi szerveik megcsonkításától kezdve a legalapvetőbb oktatásuk megtagadásáig. Ez ellen a leghatározottabban fel kell lépni, különösen ott, ahol százmilliókkal nő a népesség a következő évtizedben, és drámaian magas az írástudatlanság. Erre kitűnő példa a Microsoft exvezérének, a milliárdos és filantróp Bill Gatesnek a gyakorlatias és kézzelfogható, illetve konkrét fejlesztésekre irányuló erőfeszítései Afrikában.
Ugyanakkor a nagy jogi érdekvédelemmel foglalkozó nemzetközi NGO-knak az egyik legfontosabb eszközük az eseti jog és döntés, amit egy-egy országban elérnek, és aztán általánosítva jelenítenek meg nemzetközi színtéren kiragadott példaként. Ismert módszer az interjú használata, a személyes elem bemutatása is, amely mintegy arcot kölcsönöz a problémának – ami valóban hitelesebbé és befogadhatóbbá teszi a konkrét ügyet.
Mindezt a részletek és az információforrások titokban tartásával teszik, úgy, hogy az érintett felek érdekeire hivatkozva nem hozzák nyilvánosságra a bizonyítékokat. Amely áldozatvédelmi lépés bizonyos esetekben akár elfogadható is lehet. Egy-egy konkrét ügy – ami könnyen megfogható és jól érvényesíthető a jogvédők, illetve kommunikálható az aktivisták által – ugyanakkor nem biztos, hogy az általános jellegű probléma kezelésére is alkalmas, sőt! Például egy migránssal szemben vagy egy intézményben élő, fogyatékos személy ellen elkövetett vélt vagy tényleges jogsértés. Mindkét esetben elképzelhető az adott állam mulasztása is egy-egy intézményvezetője kapcsán, de egyik esetben sem célja a konkrét államnak a kifejezett jogsértés. Ezt ugyanis maga a jogrendszer tiltja, hiszen az előállt állapot is jogsértő módon jöhetett létre.
Például lehet túlzó, de mégsem irracionális a regisztrációt megtagadó, a vonatkozó egyezmények sorozatos megsértésével, számos országon keresztül bujkálva áthaladó és Magyarországra, az EU területére érkező migránsok kiszűrésének módja. Éppúgy, mint az intézményben élő és valóban elfogadhatatlan körülmények között lévő személy mozgásának korlátozása, ami a saját és mások biztonsága érdekében történik. Nem lehet ugyanis több tíz millió embert Európában befogadni úgy, hogy egyik hónapról a másikra teljes iskolarendszereket kell nyitottá tenni más, helyben sosem beszélt nyelvek alkalmazásával, különösen úgy, hogy erre nincs felhatalmazása a kormányzatnak a választóktól.
Miközben az EU-s polgárokra szigorúan vonatkozik a legfeljebb három hónapos tartózkodási szabály egy másik tagállamban, amennyiben nincs jövedelme, vagyona és állása. Továbbá nem lehet egyik napról a másikra a fogyatékos személyeket ellátó intézményeket sebtében bezárni úgy, hogy nem gondoskodunk a megfelelő és helyettesítő helyi szolgáltatásokról egy stratégia alapján, figyelembe véve a forrásokat és a családok nyitottságát (igényeit), illetve az ország teherbíró képességét. Mint ahogy ez történt Kanadában vagy az Egyesült Államokban, aminek következtében annak idején radikálisan megugrott az utcán élő, beteg hajléktalan emberek száma.
A joggal élni kell, és a valóban visszás eseteket fel kell tárni, de nem lehet a joggal visszaélni, főleg nem magán- és politikai haszonszerzés céljából, a már meglévő, szabad versenyen alapuló politikai intézményekkel konkuráló, de a szabad választás és megméretés elvét megkerülő struktúrákat létrehozva. Amennyiben sorozatosan visszaélnek ezzel, akkor már az emberi jogok, valamint a demokrácia és a politikai szabadságjogok egyidejű válságáról is beszélhetünk, és egy „civil ex machina” nem megoldja, hanem kirobbantja és/vagy mélyíti a társadalmi konfliktust.
Lovászy László
A szerző ENSZ-szakértő, egyetemi oktató
forrás: magyaridok.hu
